Szabó Zoltánt nem lepte meg, hogy meggyanúsították a Hunvald-ügyben
Szabó Zoltán arra is kitért, hogy tudomása szerint az erzsébetvárosi ingatlanüggyel összefüggésben nem került elő a neve. Mint mondta, az egyéni országgyűlési képviselők nagy részének munkáját az önkormányzatok valamilyen infrastruktúrával, kedvezménnyel segítik. "Nem értem, hogy ez miért minősül hivatali visszaélésnek" - jegyezte meg.
Hozzátette, hogy ez így természetes, mivel az egyéni képviselők feladata, hogy elsősorban annak a településnek az érdekeit képviseljék, ahol megválasztották őket. Példaként említette, hogy amikor 1998 és 2001 között Erzsébetváros polgármestere volt, az önkormányzat irodát biztosított Deutsch Tamásnak, a kerület fideszes egyéni országgyűlési képviselőjének.
Szabó Zoltán úgy fogalmazott: a gyanúsítás azért sem lepte meg, mert a Fidesz bejelentette, hogy elszámoltatásra készül, és "mivel megvan a kétharmaduk, azt csinálnak, amit csak akarnak". Mint mondta, nem tudja, ez befolyásolta-e az ügyészséget, de "nehéz elhessegetnie a gyanút": nem az a fő gond vele kapcsolatban, hogy mobiltelefonját az önkormányzat költségére használta.